Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy gondnok ellen, aki egy budapesti bíróság informatikai terméből ellopott egy laptopot - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
A Kanári-szigeteken fogtál el azt a körözött embercsempészt, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészet megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást - közölték csütörtökön a rendőrség honlapján.
Megöltek egy embert Dövényben vasárnap, a gyanúsítottakat elfogták. Három embert emberöléssel, negyedik társukat, akit szerdán fogtak el, bűnpártolással gyanúsítják - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy 26 éves férfit, aki egy valódinak látszó fegyverrel kirabolt tavaly tavasszal egy II. kerületi dohányboltot - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Szerzői jogsértéssel vádol a Fővárosi Főügyészség egy férfit, aki negyvenmillió forintot keresett azzal, hogy jogvédett műveket tett jogellenesen hozzáférhetővé az interneten - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
Budapest, 2018. február 5.
Kecskemét, 2018. február 1.
Zugírászat miatt állított elő egy szegedi tárgyalásról a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség egy biatorbágyi férfit, aki ügyvédi megbízásokat vállalt, pedig az ügyvédi kamara kizárta soraiból - közölte a Pest megyei főügyész az MTI-vel csütörtökön.
Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni egy bűnszövetség tagjai, a nyomozók három embert őrizetbe vettek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-t.
Budapest, 2018. január 31.
Hivatali bűncselekményeket tártak fel egy adóhivatalban - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.